A fehér falak és bútorok optikailag nagyítják a kisebb belső tereket is, de érdemes megtalálnunk az arany középutat. Ugyanis, ha túl sok apró személyes tárggyal, kacattal pakoljuk tele az ilyen helyiségeket, könnyen zsúfolttá is tehetjük. A fehér falak és bútorok viszont sok esetben megkívánják a különféle kiegészítők használatát. Megfelelő dekorációval rendkívül elegáns, légies vagy éppen bohém fiatalos hangulatú belső tereket alakíthatunk ki.
Blog
A feng shui a térrendezés művészete, mely az energiatér elrendezésével foglalkozik. Egy olyan közel ötezer éves tapasztalaton alapuló tudomány, mely több mint lakberendezési módszer. A feng shui szó jelentése: szél és víz. Ezt az ősi filozófiát nem csak otthonunk belső terein alkalmazhatjuk. Segítségével és egy kis odafigyeléssel az autónkban, a munkahelyünkön, vagy a kertünkben is megteremthetjük a megfelelő energiát (Csi-t) és egyensúlyt.
Amíg néhány évvel, évtizeddel ezelőtt egyértelműen a csillárok számítottak a lakások, báltermek, irodák világításának fő eszközéül, addig a mai, modern otthonokban szerepük egy kicsit visszaszorult, illetve megváltozott. Ezt a szerepváltozást pedig a hangulatfények iránti egyre növekvő igény idézte elő. A csillárok és más központi, függesztett fényforrások ugyanis – funkciójuknak megfelelően – csupán a tér központi részét világítják be erős fénnyel, így nem tudtak, nem tudnak diszkrét, intimebb, szórt fényeket létrehozni lakásunkban. A hangulatvilágításhoz tehát más fényforrásokra lesz szükségünk. Lássuk, milyen lehetőségeink vannak!
Van mit kívánnotok?
A forró nappalok utáni, kellemes hullócsillagokkal teli esték éppen az év ebben az időszakában aktuálisak. Az idei meteorrajok közül a Perseidák Július 23- Augusztus 20-áig láthatóak a sötét égbolton.
A Himalája sókristályok megközelítőleg 250 millió évvel ezelőtt alakultak ki a Himalája hegység lábánál. A Thetys ősóceán elpárolgásának és a tektonikus mozgásoknak köszönhetően óriási nyomás hatására nyerte el jellegzetes színét és kristályszerkezetét. A Himalája só 84 féle ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz, melyekre szervezetünknek naponta szüksége van. Ezt a tiszta sót nem csak emberi fogyasztás céljából bányásszák. Jótékony rezgéseit és ionizáló hatását felismerve otthonunk atmoszféráját is javíthatjuk vele. A legegyszerűbben sólámpa vagy sómécses formájában vihetjük tiszta, ősi energiáját otthonunkba. Vagy akár sótéglából épített, megvilágított falat is létrehozhatunk, de ez már az előzőekkel ellentétben költségesebb megoldás.
A minőségi és pihentető alvás fontos része életünknek és szervezetünk regenerálódásában is lényeges szerepe van. Alvás közben testünk igyekszik kipihenni a napközben ért támadásokat, stressz stb. Ebben az időszakban a sejtek osztódása felgyorsul, elhalásuk viszont lelassul. És még számos élettanilag fontos hatását sorolhatnánk.
Ahhoz, hogy kipihenten ébredjünk nem mindegy mikor és mennyit alszunk. A legfontosabb az éjszaki mély és pihentető alvás. Manapság azonban egyre több embernek okoz nehézséget valamilyen alvászavar, aminek számos oka lehet. Pl. stresszes, rohanó életmód, nem megfelelő ételek fogyasztása, rossz szokások, vagy nem megfelelő fekhely.
Amikor kerti partira készülsz, sok fontos dologra kell odafigyelned, hogy az általad szervezett rendezvény igazán jól sikerüljön. A finom ételek és italok mellett a dekoráció és a világítás is igen fontos tényező.
A dekorációt és a világítást azért is mertem egy kalap alá venni, mert ebben az esetben a mintás szalvéták, székpárnák vagy kreatív pohárdekorációk mellett léteznek olyan egyszerűen elhelyezhető és használható kültéri dekorációs világítótestek, melyek elengedhetetlenek az éjszakába nyúló kültéri rendezvényekhez.
Kézműves lámpatestet keres? Nálunk a legjobb helyen jár. Web áruházunk kínálatában gyönyörű, kézzel festett és szerelt lámpákat talál. Az otthonos, vidékies, klasszikus, modern vagy mediterrán stílusú világítótestek egy lelkes, szakszerű és profi csapat munkájának gyümölcsei.
A nyári időszámításnak köszönhetően hosszabbak a nappalok. A kellemes nyári estéket városi sétákkal, vagy az étterem teraszán eltöltött baráti beszélgetésekkel gazdagíthatjuk. Ha lehetőségünk van rá saját kertünkben, vagy nyaralónkban élvezhetjük az év talán legszebb hónapjait.