A biztonsági világítás szabvány minden közösségi területen, nagyobb épületben vagy munkahelyen garantálja azt, hogy a biztonsági világítások tökéletesen funkcionáljanak. Feladatuk a védelem. Műszaki probléma vagy veszély esetén aktiválódnak, figyelmeztetve bennünket. Ezért - ahogy szokták mondani - az a jó, ha nem látjuk őket működni.
Blog
A gyerek íróasztal lámpa mindig nagy jelentőséggel bír. Akkor is, amikor tanévkezdés után nap mint nap lázas tanulás folyik az íróasztalok mellett, és akkor is, amikor a játéké és a kikapcsolódásé a főszerep.
Vágjunk rögtön a közepébe: mi a lumen? A lumen olyan mértékegység, ami egy fényforrás által kibocsátott fény mennyiségét mutatja meg. Mi a lux? A lux pedig az egységnyi területre eső fényáramot fejezi ki. Hogy mi köze egyiknek a másikhoz, és hogy miért nem szabad összekeverni a lument a wattal - nos, az alábbiakból kiderül.
A ház bejárata az a hely, aminek mindig optimálisan kell kialakítani a megvilágítását. A tervezési folyamat már a kapubejárónál elkezdődik, a járdák mellett és/vagy a kertben folytatódik, és közvetlenül a teraszon, a bejárati ajtónál ér véget. Most megmutatjuk, mire érdemes figyelned a tervezés és a megvalósítás során ahhoz, hogy a végeredmény elégedetté tegyen.
A mozgásérzékelős lámpák beállítása kulcsfontosságú teendő, hiszen csak akkor tudják ellátni a feladatukat, ha megfelelően alkalmazzuk őket. Ezért már a beszerzésük előtt is érdemes tájékozódni és előre megtervezni, hogy mi hova kerül, így elkerülhető a későbbi bosszúság.
Aki olyan szerencsés, hogy kertes házban élhet, az nap mint nap tapasztalja, hogy a kert minden évszakban más és más arcát mutatja, más és más meglepetéseket tartogat. Ha neked is a terasz a 2. nappalid, akkor tudod, hogy miről beszélünk.
Miért jó választás a falra szerelhető napelemes lámpa? Azonnal válaszolunk a kérdésre. Aki szerencsés, és kertes házban él, az nap mint nap élvezheti majd az előnyeit. Például nem kell a vezetékeléssel bajlódnia ahhoz, hogy fényt varázsoljon azon helyekre, ahol fontos látni sötétedés után. De ez csak egy előny a sok közül. Nézzük meg részletesebben, milyen pozitív jellegzetességei vannak még!
Örök kérdés: melyiket célszerű választani a nagy melegben, a mennyezeti ventilátor vs klíma a jobb? Nos, a válasz nem egyszerű, mert számos tényező befolyásolja a választást az anyagiaktól kezdve a praktikumig. Sőt! Igazából nem is lehet kategorikusan kijelenteni, hogy az egyik jobb a másiknál, hiszen mindegyiknek vannak előnyei, hátrányai, és akkor még az egyedi elképzelésekről nem is szóltunk!
Talán páran meglepődnek, amikor azt állítjuk, nem minden fény jó fény. Legalábbis nem tökéletes, vagy nem ideális a szemünknek, vagy arra a felhasználási módra, amire szeretnénk. Szerencsére azonban van erre megoldás, a gyártók egyre több adatot tüntetnek fel a termékeik csomagolásán, amelyek segítenek a megfelelő fényforrás kiválasztásban.
Biztos előfordult már veled a munkahelyeden, hogy áramszünet miatt sötétségbe borult a helyiség, ahol tartózkodtál. Ahogy az is, hogy váratlanul megszólalt a tűzjelző. Mindkét esetben az első, ami eluralkodik az emberen, az a pánik, a menekülési kényszer. Nos, ilyenkor jöhet jól a vészvilágító, amit a potenciálisan veszélyes helyzetek miatt találtak ki.
Hogy miért jó a napelemes kerti dekoráció? Távirati stílusban fogalmazva azért, mert esztétikus, a bekerülési költségen kívül ingyen van, fényt ad, díszít, hangulatot teremt, dekorál, otthonossá tesz. Csupa pozitív jellemző, amiket neked is meg kell tapasztalnod!
IP44 - olvasod az újonnan megvásárolt világítástechnikai eszköz csomagolásán, és azon tanakodsz, hogy mi lehet az IP44 jelentése. Ha a következő cikket végigolvasod, sok új ismerettel leszel gazdagabb és sokkal tudatosabb az IP védettség meghatározásában.
Teremts te is még kellemesebb hangulatot az otthonodban egy hangulatlámpa segítségével. Miért? Mert özismert tény, hogy a fény nagymértékben befolyásolja a közérzetünket, ezért érdemes gondosan megtervezned az otthonod világítását.
Philips Hue LED - érdemes ezt a szókapcsolatot megjegyezni, hiszen számtalan olyan pozitívum fűződik hozzá, amit neked is ki kellene használni. Lépj be te is az okosvilágítás és az okoslámpák világába, tapasztald meg azok előnyeit és izgalmas sokoldalúságát!
Ott lapul a szekrény mélyén egy kültéri fényfüzér 20 m hosszúságban? Mit keres ott? Miért nincs kitéve oda, ahova való? Igen. Nyáron is helye van, hangulatot teremt, széppé varázsol. Nemcsak karácsony előtt használhatod, hanem akár egész éven át. Próbáld ki te is, milyen egy fényfüzérrel feldíszített teraszon hallgatni a nyár hangjait.