Éjjeli fény babáknak a nyugodt éjszakákért
Az éjjeli fény babáknak olyan hasznos világítástechnikai eszköz, amely mind a kicsiknek, mind a szülőknek nyugodt éjszakát garantálhat. Mégis újra meg újra felmerül - főként a frissen szülővé váltak körében -, hogy szükség van-e az éjszakai fényre a babaszobában, vagy sem? A vélemények megoszlanak, a kérdés eldöntésének joga viszont mindig egyedi.
Éjjeli fény babáknak: mindenki jól jár
A kisbaba a születése után azonnal érzékeli az éjszaka és nappal közötti kontrasztot, és egy idő után az egyes napszakok változása már ismerős rutinná alakul. Ennek kialakulása azért fontos, mert segíteni fogja a kicsinek az alvás és ébrenlét szakaszai közötti eligazodást. Szülőként érdemes mindent megtenned azért, hogy ezt a folyamatot támogasd. Törekedj arra, hogy a kisbabád az ébrenlét ideje alatt minél többet legyen természetes fényben, míg az alvás idejében nyugodt körülmények vegyék körül.
Persze a nyugalom nem egyenlő a teljes sötétséggel, némi fényre éjszaka is szükség van. Sokkal drasztikusabb megoldás, ha a mennyezeti lámpát kell felkapcsolni, amikor meg szeretnéd nézni, hogy minden rendben van a baba körül. Lehet, hogy pontosan ezzel ébreszted fel mély álmából. Viszont ha gondoskodsz mondjuk egy olyan plüssfigurába rejtett éjjeli fényről, mint amilyen a Bo nyuszi, azonnal megoldódik a problémád. Még dallam funkcióval is rendelkezik, ha kell, altatódallal segíti az elalvást.
Babaszoba: egy különleges hely, ahol különleges világítási rendszer kell
A babaszobában nemcsak a berendezésnek, hanem a világításának a megtervezése is lényeges feladat, hiszen nagyban befolyásolja a pici nyugodt fejlődését. Az optimális körülmények megteremtéséhez a megfelelő gyereklámpákat is célszerű beszerezned, hiszen ezek direkt ezen területre lettek kitalálva.
Vannak alapszabályok, amiket érdemes betartani a szoba világításának kialakítása során:
- Természetes elvárás, hogy minden esetben kizárólag biztonságos, minőségi lámpákat válassz (ez egyébként is követendő cél).
- A babaszobában is szükséged lesz általános világításra, ezt egy mennyezeti lámpa, csillár garantálhatja. Ha előrelátó vagy, akkor ez is a gyereklámpák közül kerül ki, mesefigurás változatban. Fontos, hogy soha ne a kiságy fölé kerüljön, mert az erős fény zavarhatja a kicsit.
- Koncentrált, irányítható fények is kellenek - ezek jó szolgálatot tesznek akkor, amikor pelenkázni vagy etetni kell a babát. Ez lehet falikar, állólámpa, asztali lámpa vagy akár egy csiptethető olvasólámpa is.
Az éjjeli fény nemcsak a kicsit idősebb gyerekeknél segíthet, hanem már a babák közelében is érdemes használatba venni. Míg a későbbiekben az éjszaka “félelmetes rémeitől” tartó gyerekeket nyugtatja meg, addig babakorban segít a baba nyugalmának biztosításában. Alkalmazásával elkerülheted az erős fények zavaró használatát, úgy osonhatsz be a szobába, hogy a pici észre sem veszi (arról nem is beszélve, hogy neked sem kell botladozni a sötétben).
Milyen jellemzőkkel kell rendelkeznie az ideális éjszakai fénynek?
Az éjszakai fény akkor tudja maximálisan betölteni a feladatát, ha:
- A fénye se nem túl erős (ez akadályozza az alvást), se nem túl gyenge (nem lehet biztonságosan közlekedni)
- Egyszerűen használható, ha szükséges, mobilizálható
- Könnyen le- és felkapcsolható, akár precízen szabályozható is
- Enetgiatakarékos
- Hosszú élettartamú, strapabíró
- Kiváló ár/érték aránnyal rendelkezik
A babaszoba különleges hely, ahol kifejezetten ügyelned kell a részletekre. Ha tanácstalan vagy, és nem tudod, milyen eszközöket érdemes beszerezni, kérdezd munkatársainkat, akik készséggel segítenek mindenben.