Mindig aktuális: a gyerek íróasztal lámpa
A gyerek íróasztal lámpa mindig nagy jelentőséggel bír. Akkor is, amikor tanévkezdés után nap mint nap lázas tanulás folyik az íróasztalok mellett, és akkor is, amikor a játéké és a kikapcsolódásé a főszerep.
Gyerek íróasztal lámpa - nem mindegy, hogy milyen
A gyerek íróasztali lámpa elsődleges feladata, hogy az asztalt, az adott munkaterületet megvilágítsa. Másodlagosan az sem mindegy, hogy milyen a megjelenése - míg egy felnőtt dolgozószobába komoly megjelenésű világítástechnikai eszköz való, addig a gyerekek birodalmába megengedett némi lazaság.
Például kislányoknál teheti még lányosabbá a hangulatot egy rózsaszín Rábalux Samson íróasztali lámpa. A nap bármely szakában nélkülözhetetlen lehet, akár játékról, akár otthoni tanulásról van szó. Előnye, hogy a fénye irányítható, így megelőzhető a szemet rontó homályos megvilágítás vagy éppen a vakítás.
Funkcionalitás és design egy lámpában ötvözve
Az asztali és ezen belül a gyerek íróasztali lámpák esetében kiemelten igaz, hogy megfelelő fény jelenléte és funkcionalitása mellett meghatározó lehet a design is. Az ízléses és kreatív designnal rendelkező gyerek íróasztali lámpa szerethető légkört és vidámságot varázsol a gyerekszobába. Ez pozitív hatást gyakorol az ott tartózkodókra, ami megkönnyíti a tanulást.
Napjaink tervezőinek köszönhetően a fent felsorolt feltételeknek maradéktalanul megfelelnek a változatos kialakítású karos vagy flexibilis szárú, íróasztalra helyezhető vagy íróasztalra rögzíthető íróasztali lámpák. Ezek rendelkezhetnek hagyományos izzókkal (ma már ez nem ajánlott), vagy LED-es fényforrásokkal. Utóbbiak használata számos előnyt tartogat - az energiatakarékosságtól kezdve a költséghatékonyságon át a minimális karbantartási igényig.
Mire figyeljünk a gyerek íróasztal lámpa kiválasztásakor?
Van néhány olyan tanács, amit a lámpa kiválasztása során érdemes figyelembe venni:
- A lámpa ernyője mindig szemmagasságba kerüljön a zavartalanság biztosítása érdekében.
- A lámpa ernyője lehetőleg ne legyen áttetsző, mert az vakíthat.
- Mivel a szemnek a sárgás fény pihentetőbb, ezért gyerek íróasztali lámpa esetén célszerűbb sárgás árnyalatú izzót választani. Azaz a fényerő és az izzóból sugárzó fény színe mindig elsődleges szempont kell, hogy legyen.
- Érdemes az izzó fogyasztását, erősségét élettartamát is megvizsgálnunk.
- Az irányított fényt kibocsátó lámpákat az igényeiknek megfelelően használhatják a gyerekek - azt világíthatnak meg vele, amit szeretnének. Füzetet, papírlapokat, a számítógép billentyűzetét.
- Ne feledd, gyerekekről van szó: egy íróasztali lámpa is lehet játékos.
Miért fontos, hogy a gyerek íróasztali lámpa ideális legyen?
A válasz egyszerű: azért, mert ha a gyerekek tanulnak, akkor az idejük jelentős részét mesterséges fények között töltik. Így korántsem mindegy, hogy milyenek a fényviszonyok. A fény hatással lesz a hangulatukra, a közérzetükre, a teljesítményükre, és alapját képezi a hatékony tanulásnak.
A gyerekeknek is szükségük lesz a kényelmes tanuláshoz egy ergonomikus forgószékre és egy íróasztali lámpára. Míg van, ahol erősebb mennyezeti lámpákkal oldják meg az íróasztalok megvilágítását, addig ez az otthonotokban már gondot jelenthet. Ha a gyerekek íróasztala egy sötétebb területen van, oda kötelező beszerezni koncentrált fényt adó gyerek íróasztali lámpát is.
Tégy meg te is mindent azért, hogy a gyerekeknek kényelmes és komfortos legyen a tanulósarok! További kérdéseid lennének? Akkor fordulj hozzánk bizalommal!
A gyerekszoba egy olyan része otthonuknak, melynek berendezésénél igazán szabadjára engedhetjük a fantáziánkat – a gyerekeknek sokszor határozott elképzeléseik vannak arról, hogy milyen birodalmat is szeretnének kialakítani maguk körül. A különböző mesehősök iránti rajongás és az érdeklődési kör is biztosan sokszor fog változni épp, úgy, mint a szoba legtöbb berendezése és domináns színei. A gyerekek fejlődését és növekedését tekintve ez az a területe otthonuknak, amit a legtöbb esetben át kell majd alakítanunk, nagyon fontos, hogy a szoba mindig a kis lakó vagy lakók igényéhez, életkori sajátosságaihoz igazodjon és számukra kényelmes, biztonságos hely legyen. A gyerekszoba többfunkciós helység, itt alszanak, játszanak, rajzolnak vagy tanulnak a kis lakók. Legfontosabb elemei az ágy, a játszószőnyeg a tároló egységek és később majd az íróasztal. Nagyon sokféle stílus és dizájn létezik, melyekhez megfelelően illő lámpatesteket választhatunk és ezek sok esetben nem feltétlenül csak gyereklámpák lehetnek. Kiegészítésnek feldobhatjuk a teret különböző összeállítású gömblámpákkal is, melyek nappal színnel este pedig fénnyel díszítik a szobát.
Az éjjeli fény babáknak olyan hasznos világítástechnikai eszköz, amely mind a kicsiknek, mind a szülőknek nyugodt éjszakát garantálhat. Mégis újra meg újra felmerül - főként a frissen szülővé váltak körében -, hogy szükség van-e az éjszakai fényre a babaszobában, vagy sem? A vélemények megoszlanak, a kérdés eldöntésének joga viszont mindig egyedi.
A hálószobád a te szentélyed – egy olyan személyes, intim élettér, amelyet jól kiválasztott világítási megoldással személyre szabhatsz. A hangulatteremtés és a funkcionálás egyaránt fontos tényező lehet számodra. Ma már a lámpatesteknek igazán fontos szerepe van a térben, meghatározó lehet a küllemük és vannak olyan típusok is, amelyek kényelmi funkciókkal rendelkeznek. Mind ezek mellett a hálószobai világítás kivitelezése is olyan széles lehetőségeket kínál, mint soha eddig. Már nem csupán egy éjjeli szekrényen elhelyezett asztali lámpa lehet az ágy melletti fényed, hanem ennél sokkal több területet érinthet.